– Várhatóan a törvényhozók új törvényt hoznak létre kifejezetten a 3D nyomtatásra vonatkozóan. Ön egyetért ezzel?

– Igen, egyetértek. Habár maga a technológia különböző szoftverekből és anyagokból áll, olyannyira egyedülálló, hogy külön jogszabályok szükségesek.

– Tényleg megváltozik a szellemi tulajdon fogalma a 3D nyomtatás miatt?

– Igen, a szellemi tulajdonhoz fűződő jogok lehetővé teszik az egyének számára, hogy megváltoztassanak egy adott pillanatban védelem alatt álló tárgyat vagy ötletet, majd saját tulajdonként megvédjék azt. Sokan látják, hogy milyen változások és/vagy fejlesztések szükségesek a 3D technológia használata nélküli ötletekhez és elképzelésekhez. Szükség van azonban egy útmutatóra ahhoz, hogy tudjuk, milyen mértékben kell megváltoztatni egy adott dolgot a 3D technológia által ahhoz, hogy „új”-nak vagy „megfelelően módosított”-nak nevezzük.

– Milyen problémák adódnak a 3D nyomtatásból?

Végső soron a 3D nyomtatás ahhoz is hozzá fog járulni, hogy a hamisítók termékeket gyártsanak, és ezeket a hamisítványokat nehezebb lesz majd felismerni, ha a replikáció során 3D technológiát használnak. A legtöbben közülünk valószínűleg egy ing leszakadt gombjához vagy egy pulóver hímzéséhez fogják használni ezt a technológiát, a hamisítók azonban konkrét árucikkeket tudnak általa reprodukálni. Mint minden más technológiát és fejlődést, a hamisítók ezt is tudják helytelenül használni.

– Ön miért érdeklődik ez iránt a terület iránt?

– Megváltoztatja a divat világát, és kitágítja a divat fogalmát. A divatcégek és a ruhatervezők jelenleg még csak vegyészekkel és építészekkel dolgoznak együtt, hogy új ruhaanyagokat és formákat kreálhassanak. Alig várom, hogy mi fog történni ezután!

– Ha egy kis, független tervező vagyok, és szeretnék kiadni egy 3D nyomtatással készült tervet, ugyanakkor szeretnék a fizikai másolatok eladásaiból is nyereségre szert tenni, mit kell tennem?

– Nehéz teljes mértékben megválaszolni ezt a kérdést úgy, hogy ne kelljen oldalakat írni róla. A dolog lényege végül is a megállapodásokban rejlik. Kell egy szerződés, amelyben elhatárolódnak a 3D szoftver tulajdonosai és a tervező részére eladott jogok, kell egy szerződés, amelyben meg vannak határozva a létrehozott terv tulajdonosai, és kell egy szerződés magáról az eladásról is. Ha a tervezők online adnak el, gondoskodniuk kell arról, hogy a szerződési feltételeik egyértelműek legyenek, különös tekintettel arra, hogy a fogyasztók mit tehetnek vagy éppen mit nem tehetnek a termékkel. Létrehozhatnak-e például származékos termékeket, és ha igen, kinek a tulajdona lesz az a származékos munka? Pillanatnyilag csekély számú háztartás rendelkezik saját 3D nyomtatóval, ez azonban idővel változni fog. Véleményem szerint a 3D nyomtatók népszerűbbek lesznek, mint a hagyományos nyomtatók, és végül minden háztartásban lesz valamilyen méretű 3D nyomtató.

– Hogyan tudom korlátozott költségvetéssel rendelkező feltalálóként legjobban megvédeni ötletemet a lopástól?

– Jogi tanácsadással. Számos ügyvéd nyújt ingyenes tanácsadást az újdonsült feltalálók számára, hogy jobban megérthessék a jogaikat és a kötelezettségeiket. Egy startupokkal foglalkozó ügyvéd általában rendelkezik alternatív árképzési modellekkel, így a feltaláló megfelelő díjakból és költségekből részesülhet jogi képviselet esetén.

– A divatban nincs szerzői jog, mégis működik a divatipar?

– Számos védelmi intézkedés létezik a divatipar számára. Ha egy terméket egy bizonyos eljárás vagy technológia alkalmazásával állítanak elő, az kaphat szabadalmat. A tervező logója lehet védjegy, a képek védelem alatt állnak, illetve bizonyos blogbejegyzések és egyéb szövegek is állhatnak szerzői jogvédelem alatt.

– Ugyanígy kellene működnie a 3D nyomtatásnak is?

– A 3D nyomtatás egy technológia, és mint ilyen, másképpen kezelhető. Maga a folyamat, amelyet az árucikk nyomtatásánál használnak, az lesz a tulajdon fő forrása, és az újonnan létrehozott anyag lesz a márka és/vagy a tervező tulajdonának fő forrása.

– A fájl vagy a nyomtatás a tényleges terv?

– Azt hiszem, itt szükségünk lesz a felügyeleti hatóságok iránymutatásaira. A válasz összetett. Tervezőként kértem a fájlt, amellyel ki tudom nyomtatni a terméket? Amennyiben igen, védelem alatt kell állnia a fájlnak? Tervezőként mindenki számára elérhető fájlt használtam a termékem előállításához? Akkor a termék előállításának módja állhat védelem alatt.

– Hogyan tudjuk biztosítani, hogy a megfelelő emberek kapjanak megbízást?

– Ez valószínűleg nem fog változni – a szerződések és a bizalom által.